Édesapja, Dvorzacsek János cseh-morva származású. Az osztrák hadsereg őrmestereként került Magyarországra, itt telepedett le, és nősült meg. Először Abonyban, majd Cegléden éltek, Dvorzacsek Ede már Cegléden született. A családnak Cegléden szatócsboltja volt.
Testvére, Dvorzacsek János polgári iskolai tanító, később igazgató.
Első felesége Szalay Franciska (1866-1901). Hat gyermekük született. Felnőtt kort megért gyermekeik: Franciska, Kornélia (Dorsch Ernőné), ifj. Dvorzacsek Ede (hadapródőrmester az első világháborúban, 1916. június 9-én eltűnt az orosz fronton, Üllőn az első világháborús emlékművön, továbbá Cegléden, a Kossuth Lajos Gimnáziumban lévő világháborús emléktáblán szerepel a neve) és Mária (Szecsei Vincéné).
Második felesége Hisz Ilona (1864-1945). Gyermekeik: Ilona és Anna (Demeter Lászlóné).
Lakóhelyei: Cegléd, Budapest (Kőbánya), majd – valószínűleg 1900-tól – Üllő.

Szakmai pályafutása: Gépész, művezető, főművezető (1904-től tagja a Művezetők Országos Szövetségének). Munkahelyei: MÁV Északi Főműhely (1888-tól altiszt, 1896-tól művezető), majd a Nagyváradi Vasöntöde-Gépgyár műhelyfőnöke. 1917-1918-ban – a Császári Török Államvasutak vezérigazgatóságától kapott megbízással – a damaszkuszi Kadem állomás főműhelyének műhelyfőnöke.
Törökországi tevékenységéért több kitüntetésben részesült. Osztrák császári és magyar királyi kitüntetés: arany érdemkereszt (1917), török császári kitüntetés: hadiérem Medzsidje-rend (1918).

Egyesületi tevékenységei:
A MÁV Északi Főműhely önsegélyező egyletének jegyzője, a „Törekvés” Dal- és Önképző Egylet könyvtárnoka és a Dalegylet alapító tagja 1888-ban. A „Törekvés”-ben ő hozta létre a műkedvelő színjátszók csoportját. Az itt szerzett tapasztalatok és élmények után, 1903-ban megalapította az „Üllői Dal- és Önképzőkört”, aminek alapító elnöke, 1923-tól tiszteletbeli elnöke, 1926-tól díszelnöke volt.
Ez az Üllőn addig példa nélküli egyesület, civil kulturális közösség a kezdetekben az ő irányításával és aktív részvételével jelentősen gyarapodott, és egyre tartalmasabb tevékenységet folytatott. Dalárdaként indult, hamarosan már olvasókör is működött, és önálló könyvtárral rendelkezett. A társas együttlét, szórakozás – főleg bálok szervezése – mellett egyre nagyobb szerepet töltött be az amatőr színjátszás. A színjátszókör főleg saját rendezésű vígjátékokat és operetteket adott elő. Helyi zenészek – cigányzenekarok, tánczenészek – kísérték az előadásokat, amelyek hatalmas sikert arattak a közönség körében. Üllőn a két háború között számos más egyesület is alakult, némelyik hasonló profillal, de közülük a „Dalkör” mindvégig kiemelkedő szerepet töltött be. Társadalmi elismertségét, támogatottságát és hatékonyságát mutatja, hogy a megalakulását követő huszadik évben, 1923-ban önerőből székházat építettek bálteremmel, színpaddal, kiszolgáló helyiségekkel. E csodálatra méltó tevékenység, az üllői kulturális élet aranykora négy évtizedig tartott. A háború súlyos károkat okozott, majd a negyvenes évek végén a civil társadalmi szervezetek brutális felszámolása mindennek véget vetett. A székházat államosították. Többszöri felújítás után ma itt működik a város művelődési háza.
A „Dalkör” mint helyszín és fogalom azóta is sok üllői emlékezetében él, múlhatatlan tisztelettel az alapító elnök, Dvorzacsek Ede iránt.

További közéleti tevékenységei Üllőn: Üllői közüzemi és községfejlesztő részvénytársaság igazgatósági tag (1926), Üllői Hangya fogyasztási és értékesítő szövetkezet ügyvezető igazgató (1928), szavazóköri elnök (1928 és 1929).

Dvorzacsek Ede hihetetlenül gazdag, különleges életútjának és a közösség javát szolgáló földi pályafutásának váratlan halála vetett véget 1929-ben, 65 éves korában.