Réka 1996-ban született. 2004-ben, nyolcéves korában kezdte el versenyszerűen űzni a sportot és egészen 26 éves koráig aktív úszóként élte az életét.
Az első években az úszás inkább hobbi volt, kellemes testmozgással töltött idő, de hamar jöttek a jobbnál jobb eredmények, így az edzések rendszeressé váltak.
Szigorú napirendet követett egészen a karrierje végéig, amiben nem sok idő jutott a szórakozásra. 11-12 évesen már reggeli edzésekre járt, fél 5-kor kelt, edzés után otthon tanult, délután ismét edzések várták, este 7-re ért haza, 9-kor már aludni kellett, hogy másnap újra hajnalban fel tudjon kelni. A szülei támogatása nélkülözhetetlen volt ezekben az években, a hullámvölgyeken, a fáradtsággal teli estéken az ő bíztatásuk, szeretetük lendítette túl a fiatal sportolónőt.
Az utánpótlás korosztályban már kiemelkedő eredményeket ért el: két bronzérmet szerzett a Junior Európa Bajnokságon (200/400 vegyes), két 9. helyet a Junior Világ Bajnokágon (200/400 vegyes) és 4. lett 200 vegyesen az Ausztrál Junior Olimpián.
Az első felnőtt versenyén, 15 évesen 9. lett 400 vegyesen (Rövidpályás Európa Bajnokság, Szczecin, 2011.), majd szintén 9. lett 400 vegyesen Berlinben az Európa Bajnokságon, 2014-ben.
2013-ban egyesületet váltott és visszatért gyerekkori edzőjéhez, aki akkor a TFSE-nek volt a vezetőedzője. Ekkor már a cél a 2016-os Olimpiára való kijutás lett. 2014-ben, az érettségi után már csak az úszásra fókuszált.
2016-ban sikerült kvalifikálni az Olimpiára 200 méteres hátúszásban és ezzel egy igazi álma vált valóra. Az igazán nagyok között úszhatott, és a 22. helyen végzett.
Az Olimpia után Amerikába költözött. A Virginia Tech egyetemén tanult 2016-2022 között, ahol két diplomát szerzett, Human Development és Pszhiológia szakon. Ez idő alatt sem hagyott fel az úszással, a Virginia Tech színeiben versenyzett az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA), ahol úgynevezett All-American címet szerzett többször is, tehát országos szinten 400 vegyesen a top 8-ba sikerült bekerülnie. Ezen kétszeres ACC (konferencia bajnokság, itt 16 egyetemnek a csapatai csapnak össze és próbálnak kvalifikálni az NCAA-re) győzött 400 vegyesen, egyszeres bronzérmes, illetve bronzérmes 500 gyorson és a 4x200as gyors váltóval is. Három iskola rekorddal fejezte be a karrierjét az egyetemen, 400 vegyesen és a 4x100as- illetve a 4x200as gyors váltó tagjaként.
2022. áprilisában visszavonult az úszástól és Amerikában autista gyerekekkel foglalkozik, egy speciális, úgynevezett ABA terápiát alkalmazva.
Eredmények:
- Ifi Európa-bajnokság 3. hely 400 vegyes (Szerbia, 2011.)
- Ifi Európa-bajnokság 3. hely 200 vegyes (Belgium, 2012.)
- Felnőtt Európa-bajnokság 9. hely 400 vegyes (Németország, 2014.)
- Felnőtt rövidpályás Európa-bajnokság 7. hely 200 vegyes
(Izrael, 2015.) - Olimpiai 22. hely 200 hát (Rio de Janeiro, 2016.)
- Üllő Kiváló Sportolója (2016.)
Tekintsd meg Üllő további értékeit
Kulturális örökség
Dvorzacsek Ede értékteremtő tevékenysége (Cegléd, 1863 – Üllő, 1929)
Sport
Az üllői labdarugó csapat országos kupasikerei
Sport
Dóra Sándor agyaggalamblövő Európa- és világbajnok sporteredményei
Sport
MESE Mindenki Egyért Sportegyesület jótékonysági tevékenysége
Sport
Erdős Dorottya sportlövő sporteredményei és olimpián való részvétele
Nemzetiséghez kapcsolódó érték
Szomora Zsolt zenész, cigányzene kultúra megőrzésében vállalt szerepvállalása